La mia dolce vita – Életem Olaszországban most

Mindig magamnak való ember voltam, mindig is szerettem az egyedüllétet, már kisgyermek koromban is többször eltávolodtam a gyerekektől, magamban játszottam. Aztán tiniként lázadni kezdtem, nem csak a világ ellen, de önmagam ellen is. Nem akartam olyan lenni amilyen vagyok, egészen úgy harmincas éveim elejéig tartott mindez. Nem vagyok nagy társaságba járó ember és ma már […]

Tovább

Nem tudom hogyan kell szeretni örökre

Ezt mondtad nekem. Meg azt, hogy nem tudod hogyan érd el, hogy kitartson a szerelem. Hogy talán mindig is tiéd volt ez a dolog, ezért ment tönkre a házasságod, meg a többi kapcsolatod. Azt mondtad nem tudod, hogyan legyél szerelmes úgy, hogy valahol félúton ne bukj meg és ne ess pofára vélekedéseidben, tévhiteidben, kibúvóidban vagy […]

Tovább

Leírni azt a napot

Vasárnap volt. Ötödike. Január. Pontosan úgy, mint ma. Hajnal három után 17 perccel csörgött a mobilom. Tudom, mert mielőtt felvettem volna, megnéztem az időt. Tudnom kellett hány óra volt. Fontos volt az elmémbe vésni a pontos idejét a pillanatnak, amikor az életem megváltozott. Amikor teljesen átváltozott, minden, amikor megszűnt az, ami és aki voltam, amikor […]

Tovább

Találkozzunk januárban

Emlékszem mennyi éven keresztül milyen lelkesen vártam az év utolsó éjszakáját, hogy volt, amikor hatalmas bulikat (partikat bocsánat, elfelejtettem sznoboskodni, és kihagytam, hogy francia pezsgővel, kaviárral és elegáns ruhákban villogó magamutogatással fokozott eseményeket) szerveztem épp aktuális otthonomban, vagy én mentem valahová, valamilyen hangos és nyűzsgős helyszínre, ahol nagyon ott kellett lenni, mert ott volt mindenki, […]

Tovább

Ha van valami, amit nem tudtál megbocsátani magadnak…

Azt hiszem a képtelenség arra, hogy megbocsássunk másoknak, de legfőképpen magunknak és az, ahogy felemészt minket mindez, maga a pokol. Nagyon kevés rosszabb dolog van ennél, mert a bűntudat, a fájdalom, a harag és tehetetlen indulat, amivel párosulhat a megobcsátani képtelenség olyan teher, ami lépésről-lépésre megölhet minket, hiába élünk.  Az igazságtalansággal kapcsolatos dolgok megbocsátása hatalmas, […]

Tovább

Ezért nem kerestelek többé

Ma eszembe jutottál, hogy mennyi év eltelt, de még mindig le tudnálak rajzolni az utolsó hajszáladig, ha tudnék rajzolni, persze nem tudok, de érted, ugye? Még mindig felismerném a hangod, az érintésed is talán, és hihetetlen, de még mindig tudom fejből a telefonszámod, pedig arra már nem emlékszem hogyan szerettelek, hogy valaha voltunk bármik is, […]

Tovább

Rekviem

Véglegesen és teljesen elszakadtam a gyökereimtől, a szülői ház fogalmának jelentésétől. Eladtam az örökségem, amely nagyszüleim vidéki háza volt, amelyben anyám is nevelkedett, és bevallom, kicsit nem találom a helyem. Nem kesergek, nem fáj már az elmúlás sem csak úgy érzem teljesen gyökértelen vagyok, és most már tényleg nincs otthon, ahová haza lehet menni, hogy […]

Tovább

Nem mondtam el…

Régen nem írtam neked. Egy ideje nem is beszélek hozzád. Elmegyek a képed mellett, rád nézek néha köszönök, máskor nem, van, hogy felemelem az ezüst keretet, kap egy puszit a hideg üveg, ami mögött félszegen mosolyogsz – ahogy csak a te generációd tud – , és megyek tovább. Nem nézlek hosszasan már, nem keresek válaszokat […]

Tovább

A szégyenem

Volt egy nyomorúságos időszak az életemben amikor konkrétan nem voltam jelen benne. Állandóan a telefonom bújtam, a szociális platformokra figyeltem és ettől méginkább egyedül éreztem magam. Hogy miért tettem? El akartam magam zárni, szeparálni a valóságtól, attól, ami körülvett, de leginkább a saját belső érzéseimtől és gondolataim elől bújtam el. Azoktól a ‘legbelsőbbektől’ , amik […]

Tovább

Öt év

Régen kedveltem a januárt. Ötödikén már lelkesedtem, már kitaláltam mit kapsz a szülinapodra, hogy mit csinálunk a te napodon, amit öt évvel ezelőtt nem értél már meg. Te ötödikén hajnalban elaludtál. Elmentél. Békére vágytál. Nyugalomra. Remélem megtaláltad. Remélem most jó neked. Jobb, mint az utolsó éveid itt, ebben az életben. Nem tudom mi fájt annyira […]

Tovább

Csak mi ketten

A pszichológusnál töltött hosszú órák alatt, ahova a gyász vezetett emlékszem csak én beszéltem. Bármennyire erőlködöm nem tudom felidézni a doki hangját. Talán nem is lényeges. Talán csak az a fontos, hogy mindent, de tényleg mindent kimondtam. Nem tudtam, hogy mennyire nehéz dolog ez. Mármint kimondani mindent. De amikor kimondod a múltadból feltörő dolgokat, vagy […]

Tovább

Nem éppen egy Valentin-napi cukormáz

Nekem nincs általános bölcsességem, sem klisékkel átszőtt gyönyörű fényképem, ami elmondja mi a szerelem. Szerintem a szerelmet nem is lehet elmondani és igazán leírni sem, csak körülírni, sugallni, éreztetni, ahogy a világ legnagyobb írói tették megannyi regényben, versben, esszében. Írókat pedig, akik mindig kicsit belehaltak abba, amit egy-egy írásuk jelentett nekik a szerelemről, s amit […]

Tovább

Lappangó Január

Nálam az új év – immáron négy éve – nem január elsején, hanem február elsején kezdődik. Januárban elvonulok. Vagyis már a karácsonyi ünnepek után és már a Szilveszter éjszakáját is csendesebben töltöm. Már nem szeretem a januárt. Akkor sem ha egy új év kezdetét mutatja, sokakban reményt ébreszt, és bennem is elhatározásoknak ad helyet és új […]

Tovább

Néha még…

Tudod, néha még eszembe jutsz. Néha még előtörsz belőlem, hiába nem akarom. Hiába múltak el évek, hosszúnak hitt, most pillanatnak tűnő tizenévek, néha még, felszínre jön emléked. Megtanultam bánni vele, de amivel még mindig nem tudok, az, hogy hatalmat adtam neked akkor. Olykor még dühít, hogy magamat kérdőjeleztem meg, a saját elmém épségét inkább, mert […]

Tovább

Elég vagyok!

Sokáig nem emeltem fel a fejem. Úgy közlekedtem az utcán, hogy lefelé sütött szemmel néztem az utat amin épp bukdácsoltam. Épp csak annyira emeltem meg a tekintetem olykor, hogy ne menjek neki senkinek, hogy nehogy zavarjak valakit, ne okozhassak gondot. Annyira figyeltem csak, hogy nehogy hozzám érjen valaki. Szerettem volna semmi lenni nagyon sokszor amikor […]

Tovább

Szia Anyu! 

Egyszer, az utolsó évben, ami megadatott még nekünk együtt, megkérdezted tőlem, hogy jó anyám voltál-e, elég volt-e amit adni tudtál és halkan még suttogtad – talán kimondani sem akartad -, hogy “megtettem, amit tudtam kicsim, bocsáss meg, ha…” Emlékszel mit csináltam és mondtam neked? Azonnal magamhoz öleltelek, nyugtattalak, hogy te voltál az egyetlen anya, akit […]

Tovább

Elég.

Néha valahogy nehézzé válik. Néha elég az emberekből, az utca zajából, a rohanó autósokból, a tolakodó emberekből, az online térből, a sok agresszív megnyilvánulásból, az ellenségeskedésből, a gyűlöletből, amit szórnak szét olyan nagyon sokan, akár ok nélkül is, csak mert a másik ember egy másik ember. Elég a nagy információáradatból, nem akarom reális időben tudni […]

Tovább

Amikor még kislány voltam…

Amikor még kislány voltam minden szebb volt. Emlékszem az iskolából hazaérve minden nap előre elkészített ebéd várt, majd jött a gimis szomszéd lány, aki vigyázott rám és segített tanulni is. Felnéztem rá, mert annyi mindent tudott és mindig kedves volt velem. Nem érezte nyűgnek, hogy vagyok. Anya délután hazaért öt körül, és leültünk beszélgetni vagy […]

Tovább

December. Karácsony. Nélküled.

Sosem fog elmúlni. Sosem fog megszűnni. Az űr mindig fekete marad és súlyos, amit itt hagytál nekem, az ami utánad maradt velem. A hiányod. A nélküled.Pedig boldog vagyok, már nem vágyok másra, mint amim van, örülök az álmaimnak, (hogy egyáltalán vannak, mert láttam, van, akinek az sincs már), amelyekért dolgozhatok, hálás vagyok a mának és […]

Tovább

Anyák napi előszó

Napok óta azt hallom és olvasom mindenhol, hogy jön az anyák napja! Minden egyes alkalommal, ahogy érzékelem ezt a két szót – anyák napja – libabőrős leszek, lezsibbad kezem-lábam és valamiféle gyomortájéki fájdalmat érzek, ami a mellkasomig hatol. Tudom, hogy anyák napja lesz vasárnap, szinte mindenki tudja! Csak nem mindenkinek van anyukája, akit megölelhet… Amikor […]

Tovább