Írás közben arra gondolok, hogy…

„Nem tudok haragudni anyámra. Pedig mennyivel könnyebb lenne gyűlölni, szenvedélyes haraggal hibáztatni őt traumáimért. Sokkal könnyebb lenne szaranyáznom, kikiabálni a világba, hogy felelőtlen volt és ennek én ittam meg a levét. Könnyebb lenne anyám hóhérjaként kijelenteni dolgokat, de nem megy, mert már nem csak magamat látom, ha rá gondolok. Persze, olykor még dühös vagyok, de nem rá, hanem arra a súlya amit az jelent, hogy megértem minden cselekedetét és bár ez szabaddá is tesz, mégis vannak percek amikor nagyon nehéz érezni ezt az értést. Ilyenkor pedig dühít, hogy nem haragot érzek, amikor azokra a halála után kiderült hazugságokra gondolok, amik felpofoztak vagy amik az élet peremére taszítottak a sokkal, amit okoztak bennem, hanem együttérzést. Mert így sokkal nagyobb súly van itt mélyen bár teljesebb, talán szebb is a mások szerint gyógyulás, szerintem fejlődés, aminek az útját járom épp.

Szeretem anyámat, ma is, halálában is, másképp, értőbben, nem csak lányaként, de mindenséggel miközben rá kellett döbbennem, hogy volt idő amikor szerepet cseréltünk és én pont úgy szerettem őt, ahogy szülő teszi gyermekével. Halála után tanultam csak meg hogyan kell helyette magamat választanom a szeretetemre a saját fejemben.

Patetikus lehet ez sokaknak. Tudom. Hallottam amikor mások kimondták és lehet, hogy nekem is az lenne, ha nem úgy nőttem volna fel, hogy közben anyám egyedül érezte magát és egyedül is volt a démonjaival, és ha nem küzdött volna saját magában a szeretetlenség érzésével, ha nem cipelte volna gyermekkorából a traumákat, melyek őt érték. Nyilván más lett volna minden ha lett volna egy apám, aki erősen mellettünk áll, aki vigyáz ránk, akinek anyám elég lett volna, aki megtartotta volna őt, amikor zuhanni kezdett. De a milettvolnaha értelmetlen. Csak mi voltunk. Mi ketten. Az én kezeim pedig kicsinek bizonyultak, amikor pedig elbírtam volna amit kell, már késő volt. Közben ő meg nem csak az anyám volt, hanem valakik gyermeke egy másik apa és anya kislánya, nagyszülők unokája, nő és ember, egy lélek, hézagokkal itt-ott, elkerülhetetlenül sebzett. Lehet megéreztem ezt gyermeknek is. A gyermekek sokat éreznek az emberekből, de sokan aztán felnőve elvesztik – van, aki teljesen -, vagy csak tagadják, elfedik, ezt nem, csak azt tudom biztosan, hogy én most is érzem őt. Itt magamban bent.

Sokszor látom anyámat bennem, aki nem az anyám, csak egy kislány akit ölelek, szorítok, puszilom a szerinte seszínű egyébként szalmaszínű haját és suttogom neki, hogy nem az ő hibája, hogy úgy érzi az anyukája nem tudja őt jól szeretni. Ő tökéletes, gyönyörű és azért van ezen a világon, mert itt a helye, és joga van érezni minden érzését, nem zsugorítani, tagadni, igenis érezni őket, de tudnia kell, hogy honnan és miből fakadnak és értenie kell azt is, hogy ő pont elég, az anyukája pedig szereti őt, csak ügyetlenül teszi sokszor, de próbálja a legjobbját adni. Elmondanám neki, hogy mindezt onnan tudom, hogy az anyukája elmondta nekem, és kimondott mindent, azt is, hogy mennyire bánta, hogy nem tudta hogyan bánjon azzal a különleges kislánnyal, aki neki megadatott harmadik gyermeknek. Elárulnám neki a titkot, hogy néha a felnőttek lelke lyukacsos a szívük darabokra tört és így nehéz tud lenni a szeretet, mert a szilánkok megsebezhetnek minket, akiket szeretni próbálnak, ahogyan őket is, de ha ezt tudjuk és megjegyezzük, akkor tudunk másképp figyelni, vigyázni magunkra, rájuk a szeretetben, hogy azok a lyukak ne fájjanak olyan nagyon senkinek.

Igen, látom anyámat magamban gyermeknek, de fiatal lánynak is, aki végtelenül naiv, csintalan, büszke, de elkerüli figylemét a valóság sötétebb része, mert másra kíváncsi, álmokat szövöget, talán kicsit butácskákat mások szemében, egyszerűeket, amik nem szólnak sokról, mert nem tudta, hogy nagyot álmodni lehetséges. Látom őt fiatal nőként is, anyának készülve, rettegve a holnaptól, a kihívástól, az egyedültől, megélve a kitaszítottság és megbélyegzés érzését pont onnan, ahonnan szeretetet és támogatást várt, látom őt középkorúan, megtörten, aki érzi, de nem érti mi akadályozza, miért küszködik, nem halad előre, ha mégis, visszazuhan még távolabb attól, amit valaha álomnak nevezett. Látom őt a rossz szerelmekben, hogy mennyire vágyja, hogy lássák őt, szeressék tisztán, erősen, a miértjeit érezve figyelem, amikor kisodródott, amikor még próbált kiáltani, de nem volt hangja, és nem volt senki, aki meghallja az elcsuklást és darabjaimra nyílva, szerteszét hasadva látom a pillanatot amikor feladta, ott bent, a legmélyebb szinten, ami nem tudatos, de mindent meghatározó az életben. Látom őt ahogy megállt és nem lépett előrébb, tovább, nem mert már akarni, hezitált, félt, talán attól, hogy rosszul lép és olyan helyre zuhan ahonnan nincs menekvése. Látom, ahogy tartotta életében, ami megadatott, hogy azt mondta elég ez, hiába nem tette boldoggá, hazudta, hogy jó így, még álmokat tettetett, melyek nem róla szóltak már, inkább egy anyai szív reményeit mutatták, rólam beszéltek és érzem ahogy kihúnyt a tűz, majd azt is, ahogy egy betegség felzabálta a testét, bekebelezte a lelkét, mindenét.

Látom őt. Olyan mélyen és kimondhatatlan erővel, összesodorva minden érzést ami jó, szép és a kegyetlenségét a kínnak, az elhagyatottságnak, az önkárhozatnak, önbüntetésnek, önmarcangolásnak, látom a generációkon átívelő megfoghatatlan tragédiákat, amik felemészthetik azt a belső magunkat, amivel erre a világra élni küldettünk. Ebben az érzésben a szerteszét hasadt állapotomba férkőzik be az én, az egészem, aki én vagyok, a nő aki lettem, anyámból és az ő anyjából, a kislány énemmel, az ő fájdalmaival is, a traumáival, a széppel, amit magában hordozott. Érzem anyámat itt bennem, ahogy érzem magamat is, vele és nélküle és a súlyt, ami nem teher, csak a részem, egy keserédes tudat, amelyben mérhetetlenül sajnálom, hogy csak most látom őt jól, egészen.”

I.

Véleményed, gondolatod van? Oszd meg, szólj hozzá bátran a fentiekhez!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.