Hol vagy drága májusom?

A május mindig az egyik kedvenc időszakom volt, visszatérően meghatározó hónapnak bizonyult életemben mindig is. Ilyenkor születtek életem legfontosabb döntései s történtek életem legszebb eseményei.

Nem írhatok nektek mindig tonnás súlyú posztokat, vagy elmélkedések analizálásának analizálását, még a végén elhiszitek, hogy én milyen hú, de komoly, mindig mély érzésekben merülő valaki vagyok. Ez csak írva jön ki amúgy, nekem elhihetitek, ha azt mondom, hogy egyébként én egy sokat nevető, jókedvű, folyton hülyülő emberként vagyok megítélve azok által, akik ismernek (ők mondták, mosom kezeim). Úgyhogy itt van, tessék, egy kis kedves, hebrencs posztocska, nem egészen a szerelemről (tudjátok be annak, hogy mivel nem a neten lógok, hogy jelen legyek, ráérek picit jobban, hogy mindenről is firkálgassak).

Talán a tavasz, vagy a nyárelői érzelmi hangulatom miatt, de a szerelem, mint fogalom és mint érzelem elárasztotta ezt a hónapom idén is. Írtam róla, verset fordítottam, olvastam róla, emlékeztem rá, álmodtam róla. Éreztem is. Amúgy valaki tudassa már velem, hogy mi a pláne abban, hogy a saját párommal vannak forró szerelmes – khm – álmaim. Miért nem tudok normálisan viselkedni így negyven évesen, és minimum egy Jason Momoát beálmodni magamnak, mint megannyi egészséges nő teszi alvás közben? Na jó, hagyjuk, de így legalább elmaradt a reggeli kérdés, hogy “ki az a Jason, már megint horrort néztél este?” és ehelyett a párom azt kérdezte, hogy minek hívogattam álmomban az ő nevét, felébresztettem kétszer is és nem értette, hogy mire van szükségem, mit motyogok. Mondtam, hogy buja álmom főhőse volt, erre közölte, hogy totál hibbant vagyok. Megerősít mindig mindenben…

Szóval “éreztem is”! Megannyi pillanatban, elvétett odanézésekben, felébredésekben reggelente, a kávé illatában, amit behozott a hálóba olyan sokszor az elmúlt hetekben. Megélem minden pillanatban és olyan hálát érzek, amit kifejezni képtelenség. Közben pedig még mindig itt van bennem, olyan nagyon mélyen rejtőzködik a kérdés, hogy megérdemlem-e, biztosan kijár ez nekem vagy esetleg mégsem. Lehet őrültség ilyen kérdést – bármilyen halovány is bennünk -, nem letagadni. Én viszont nem teszem, kimondom vagyis leírom, hátha elkopik egyszer. Neki nem mondom, de nem is kell, suttogta már többször is a fülembe, hogy “ne félj boldognak lenni, megérdemled“. Nem mindig tudok neki hinni, elfogult, pedig nála jobban senki nem ismer, mégis szerintem sokkal jobbnak és szebbnek lát, mint amilyen vagyok. Hogy van ez?

Bevallom egyetlen írásom, amit újra és újra elolvastam az pont tavaly májusban lett közzéttéve, pedig évekkel korábban kezdtem el megírni. Benne van minden – még ha félszegen is talán -, ami a szerelem nekem.

“…a saját érzéseimről, arról, hogy mit érzek, nem tudok beszélni, főleg akkor nem, ha annak a szerelemről kell szólnia nem tudok beszélni, arról, hogy milyen, hogy mi az, mert csak az jut eszembe, hogy te vagy az. Mindig is te voltál, te jelentetted a szerelmet nekem. Mindegy mit hittem és kiről, melyik mélyből feltörő érzést képzeltem szerelemnek az életem során, mindegy mennyi év telt el, ha ma kimondom ezt a szót, a te arcodat látom magam előtt. Látlak akkor, amikor megismertelek, akkor amikor boldogok voltunk, akkor amikor elhagytál és amikor én tettem ugyanezt, amikor újra találkoztam veled, és látom amikor elvesztettük egymást és elhittük, hogy végleg. “…arra a kérdésre, hogy mi a szerelem, nem tudom biztosan a választ, hiába próbálkozom, csak a neved jut eszembe, mint egyetlen lehetőség és ezzel mindaz, amit adtál, amit elvettél, amit tanítottál. Az összes érzés, amit valaha éreztem benne van a neved összes betűjében, pont úgy, ahogy a lelkem összes darabja a szemedben, amikor az enyémbe nézel.”

Emlékszem tavaly Veronában töltöttünk el egy hosszú hétvégét, pont most, ezekben a napokban. Az autóban odafelé fejeztem be azt a posztot, telefonról kb húsz perc alatt. Ültem az anyósülésen (van valami szebb neve?) és, hogy ne legyek bámuló, tolakodó, lopva figyeltem őt. Az arcát az orra vonalát, izmos karjait, mosolya gödröcskéit és még azt is konstatáltam, hogy iszonyú rossz hangja van, ahogy teli torokból a Pink Floyd-ot énekli, de milyen önfeledt és hogy élvezi. Boldognak látszott. Nem tudom, hogy szerettem-e valaha annyira bárkit életemben, mint őt, ott, azokban a percekben.

Fényévekre tűnik a természetessége annak, hogy beültünk az autóba és mentünk, kerestünk egy új várost, helyet, amit felfedezhettünk maguknak egy-egy hétvégén, miután kutyás szállást intéztünk természetesen. Veronába ezer éve el akartam menni, mármint úgy, hogy ott is maradok pár napot, nem csak munka miatt utazom oda néhány órára. Május, a szerelmesek városában, ha lehet, még csodálatosabb. A tavaszi záporok ellenére is. Nem szeretem ugyan a turistáktól hemzsegő tömeghelyeket, és előszeretettel sétálok a kerváros részekben inkább, az eldugottabb részeken, de ma valahogy nosztalgiával gondolok a nyüzsire (értsd: váll, vállat surol, emberek egymás hegyén hátán, mindenhol emberek). Azért a híres, ámbár nem valódi és eredetileg sosem létezett, csak a turistáknak épített Júlia erkélyét is megnéztem. Nem gondoltam volna, de vannak sokan, akik igazinak hiszik, ezt egy kávézó teraszán tudtam meg, amerikai és brazil turistáktól, akik vidáman szóba elegyedtek velünk. Amióta ebcsaládtagunk van, az emberek mintha kedvesebbek lennének. Jönnek, kérdezik, hogy lehet-e blökit csesztetni és beszélnek, beszélnek, beszélnek. Kedvelem ezt. Nagyon. Komolyan, ez nem cinizmus tőlem.

Persze nem egészen, az erkély érdekelt, hanem inkább a szerelmesek üzenete a falakba vésve, és a levelek, amiket írnak az emberek s amikre egy csapat író válaszol is. Mindegyikre. Álmaim melója, de sajnos csakis veronai lakos, olasz állampolgár teheti meg. Mindenesetre én ezeket a leveleket, a szerelem érzéséből fakadó mérhetetlen és végtelen reményt éreztem a legszebbnek, ott azon a parányi kis belső udvaron, ahol hemzsegtek az emberek, hogy az erkély előtt szelfizzenek. A nyüzsi nekem elviselhetetlenné válik elég hamar (kivéve valami jó koncerten sörrel a kezemben), de legalább a The Fork applikáció segítségével kipróbálhattam egy csomó gourmet helyet, borbárt és csillagos éttermet, ahogy egyszerűbb trattoriákat is. Három napig nem fogtuk vissza magunk, nem volt diéta, nem volt csak ásványvíz citromkarikával. Igenis megrendeltük az üveg proseccót, a különleges borokat és a legnehezebb fogásokat is, meg desszertet persze.

Az olaszok már csak tudják!

Azért a napi kb. húszezer lépés megvolt. Blöki, utált is minket és minden pihenőnél, aperitivónál hangosan horkolt az asztal alól, jelezve, hogy elege van belőlünk meg a sétafüggésünkből és ő kanapét akar meg párnákat. Mindig mondom, hogy identitászavaros, tiszta macska jelleme van. Drága Ieva barátnőm szerint egy arisztokrata viselkedésű (nem meri azt mondani, hogy sznob) seggfej, pont, mint én, az a szerencséje, hogy cuki a pofija és mindenki imádja, pont, mint engem. Hmm… Minek vannak az embernek barátai, ugye?

Verona egyik legjobb étterme szerintem A Ristorante Maffei, ahol egy igazán különleges estét biztosítottak számunkra, egy külön kis intim helyiségben, ahová egyébként a kutyus is bejöhetett. Még vizet és ételt is kapott, nem is akármilyet. A menü egyszerűen fantasztikus volt és minden étkezésbeli igényt kielégítettek, így minden gluténmentes volt a cölikáliám miatt. Egyszerűen imádtam a helyet, igazi, énféle étterem, tiszta szívvel ajánlom, ha Veronában jártok.

Hurrá! Miközben itt nyomom az ingyen reklámot ajánlom az egyik kedvenc éttermem Olaszországban, megéheztem! Konkrétan csorog a nyálam, beindultak az ízlelőbimbók és azonnal valami nagyon szuper és finom ételt akarok. Úgyhogy megyek a konyhába, kinyitom a receptgyűjteményem és a veronai utazásra gondolok. Az én drága májusom, aki nem tud Pink Floydot énekelni, itt mosolyog most rám és kérdezi magyarul, hogy kinyitunk egy proseccót?

Szeretettel:

Ildikó

(A képek saját tulajdont képeznek, felhasználásuk sehol, ezen a blogon kívül nem engedélyezett!)

Véleményed, gondolatod van? Oszd meg, szólj hozzá bátran a fentiekhez!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.