17 mondat amit sűrűbben kellene mondanunk egymásnak

Az utóbbi napokban élesen megmutatkozott számomra, hogy mennyire elvadult lehet az emberek kommunikációja, és mekkora szakadék van az emberek között amiket inkább mélyítenek sokan, semmint hídakat építsenek felette. A másik meghallgatása, a rá odafigyelés nem prioritása sokaknak, többen nem beszélgetnek, nem értékelik vagy épp tisztelik a másik embert, csak a saját mondandó fújása a lényeg. Nincs kommunikáció és nincs kultúrája sem.

Elnyomást tanulva, tapasztalva szocializálódott egy csomó ember. Ezt látom, tapasztalom, hogy mennyire sokan ebben nőhettek fel. Ez pedig elgondolkodtatott. Mondjuk azt, hogy oké (nem az, csak fogjuk rá) idegeneket leejteni, érdektelenül állni mondandójuk előtt (de akkor egyáltalában minek kommunikálsz és érvelsz velük), hagyjuk is az idegenekkel kommunikálást, már többször leírtam úgyis erről a véleményem.De mi van a hozzánk közelebb álló emberekkel? Ismerősökkel, barátokkal, tanítványainkkal, gyermekeinkkel, szüleinkkel, szerelmünkkel? Őket sem hallgatjuk meg? Nem figyelünk oda rájuk? Mik azok a dolgok amiket nem mondunk el és nem mondunk ki nekik? Nem elégszer vagy talán sosem?

1.“Erősebb, okosabb, bátrabb vagy, mint hinnéd!”
Amikor elmondjuk a másiknak, hogy látjuk, hogy ő erős, tökéletesen képes mindarra, amire megingásában azt gondolja, hogy nem, az, az egyik legnagyobb motivációs erő, amivel szolgálhatunk mások életében ugyanakkor megmutatja azt is, hogy hiszünk a másik emberben.

2. “Hiszek benned!”
Nyilván kimondatlanul is szeretjük azt gondolni – és akarjuk is -, hogy szeretteink tudják, hogy hiszünk bennük, de azért van olyan pillanat, amikor érdemes kimondanunk nekik, erősen, nyomatékosan. Ez a két egyszerű szó, erőt, támogatást, szeretetet ad, és húz alá szavakkal. Vannak időszakok, amikor mindannyian kicsit elgyengülünk, félünk esetleg elakadunk, megtántorodunk egy nagyobb lépés, kihívás előtt talán, és ezekben a percekben bizony jóleső hallani, hogy van, aki hisz bennünk, még akkor is, amikor mi magunk nem merünk hinni vagy nem tudjuk hogyan kell.

3. “Tisztellek.”
Tetszeni, kedvelve lenni, szerelemesnek lenni, szeretni és tisztelve lenni eléggé különböző érzések, még ha nincs is némelyikük a másik nélkül. Míg könnyebben mondjuk ki azt, hogy kedvelünk, szeretünk valakit, az, hogy tiszteljük csak ritkán hangzik el, pedig ugyanolyan fontos. tisztelni az embert, aki velünk szemben áll, és kimondani neki. Ez a szó felemelheti a másikat, ha épp arra van szüksége, olykor segíthet nehéz döntések előtt vagy után, egyszerűen ad. Nem csak szeretteinkkel, de munkatársainkkal való kacsolatunknak is hatalamas jó energiát adhat, amikor kimondjuk a másiknak, hogy tiszteljuk (is).

4. “Inspirálsz.”
Szerintem az egyik legnagyobb bók, amit embernek mondani lehet, amivel tudatjuk, hogy elkötelezettsége, kitartása, kemény munkája, ébersége, odafigyelése, viselkedése, milyensége, a lénye stb. minket is inspirál dolgokra a magunk szférájában. Ráadásul, amikor valaki inspirálónak tart minket, emlékeztet ezzel arra, hogy az életben a legjobb én az, amelyik nem csak magunknak, de másoknak is jót, előremozdulást, fejlődést adhat, mutathat példaként, inspirálva.

5. “Látom benned a jót.”
Mindannyian döntöttünk már rosszul, követtünk el hibákat. Sokan voltunk már saját szintünk, magunkról formált elképzelésünk alatt és követtünk el olyan dolgokat, amiket mi magunk is elítéltünk mindig is másokban. Amikor épp keményen szembenézünk magunkkal, számot vetünk és egyébként is, alkalmanként elfelejthetjük azt mi a csodás bennünk, hol a fényünk. Ilyenkor általában a szeretteink azok akik megölelnek minket, és felhívják a figyelmünket arra, hogy nem vagyunk olyan rosszak, mint hisszük. Elmondani valakinek, hogy ballépései, hibái ellenére is látjuk benne a jót, a jó tulajdonságait, az értéket, amit talán ők is elfeledni véltek életmentő lehet. Segíthet kikerülni egy-egy gödörből és visszakacsolódni ahhoz a jobbhoz önmagunkban, amihez méltóak vagyunk.

6. “Kérek szépen, légy szíves, köszönöm.“ Ezeket a szavakat, úgy általában többször kellene használnunk, nem csak szeretteinkkel, de idegenekkel szemben is, üzletekben, piacon, közügyeket intéző ablakoknál (az ott dolgózók különösen figylehetnének erre), iskolákban, kórházakban, a mindennapi életben. Nem ártana egyetlen generációnak sem, ha nem gondolná azt, hogy ezek a fenti szavak régimódiak, hanem inkább tudná, hogy az udvariasság, sőt urambocsá a kedvesség soha nem az.

7. “Sajnálom, ne haragudj, bocsáss meg!”
A legtöbben kiszűrjük a kamu bocsánatkéréseket. A muszájból és számításból születetteket visoznt nem elegen. Tudjátok a legkönnyebb kinyőgni egy őszintétlen bocsánatkérést azoknak, akiknek céljait szolgálja ez, szóval érdemes figyelnünk arra, hogy hiába akarjuk, hogy őszinte legyen, ha azt érezzük nem az – ott a mélyünkben -, akkor nem az. Az igazi, tiszta és őszinte bocsánatkérés gyógyító csak, amikor megértjük, tudjuk és átérezzük, mit és hol hibáztunk ez miért esik rosszul, okoz fájdalmat és elmondjuk a másiknak, hogy miben és hol akarunk változtatni, annak érdekében, hogy ne ismételjük meg mindazt, amiért a bocsánatkérés történt.

8. “Megbocsátok neked.”
Ezek egyszerű szavak, mégis a legfontosabb, gyógyító erővel bírhatnak mindazok számára akik kimondják és azoknak is, akik fogadják, mindegy mennyire súlyos dolgokat bocsátunk is meg. Akkor pedig, amikor önmagadnak mondod ezt – és komolyan gondolod, minden nap érzed – a saját életedet mentheti meg.

9. “Az, hogy megismertelek megváltoztatta az életem.”
Mennyire fontos mondat ez. Mert ugye jól el lenni valakivel, élvezni a társaságát egy dolog, de merőben más az, amikor valakinek a létezése fontos, konkrét és pozitív változást hozott életünkben. Elmondani ezt annak a másik embernek, hogy igen, ő különleges, miatta, általa minden más lett, pedig lehet, hogy az egyik legszebb kifejezése a köszönetnek, hálának.

10. ”Nem tudom mit mondjak, de itt vagyok neked.”
Olykor elér bennünket az a kényelmetlen és az a tehetetlenség érzés, amikor látjuk a szerettünket szenvedni, kínlódni valalmivel, és mi nem tudjuk mit mondjunk, gőzünk sincs vagy ha van is valamennyi, nem tudjuk hogyan mondjuk, kimondjunk-e dolgokat. Ilyenkor van, hogy elég a jelenlét, nem kell mondani semmit, csak őszintén tudassuk, hogy szeretjük a másikat, mert a szeretet nem csak akkor manifesztálódik meg amikor okos és tökéletes szavakkal szolgálunk, vagy épp tenni tudunk valami szerintünk érdemlegeset, szerintünk eleget, de akkor is amikor csak megyünk, ott vagyunk, jelen, akkor amikor kell.

11. “Te vagy a prioritásom.”
Ez szintén egy olyan mondat ami megkülönbözteti azt, hogy mennyire különeges helyet foglal el egy másik ember az életünkben. Sokan mondják, hogy a saját életünkben önmagunknak kellene lenni az elsődlegesnek, az abszolút prioritasnak, mert “nekünk kell jól lennünk először”, és mert ez az egészséges, én mégis azt vallom, hogy nem igazán és nem mindig. Persze fontos, hogy mi jól legyünk, kiegyensúlyozottan és harmoniában, de van, amikor egy időre – mindegy, hogy hosszabb vagy rövidebb -. egy másik ember a prioritásunk, teljesen függetlenül attól, hogy mi hogyan érezzük magunkat (ha van időnk egyáltalán foglalkozni ezzel) és ezt érdemes tudatni a másikkal. Amikor azt mondják nekünk ‘te vagy az elsődleges’ az egy olyasfajta ígéret, amit csak kevesen mernek bevállani, kimondani, pedig van, hogy kell. Amit ennél is jobban a szeretek, amikor valaki azt mondja, hogy ‘mi vagyunk a prioritásom’, ez sokkal több, mint a sokak által megkoptatott, elhazudott ‘szeretlek’.

12. “Haragszom rád, de nem akarlak elveszíteni.”
Nálam otthon a családban és a párkapcsolatomban, sőt a bartságaimban is van egy szabály, amit nem lehet megszegni. Egyszerűen ebből nem engedek és mindenki, aki szeret jól tudja ezt. Nem lehet kemény haraggal, dühvel elválni tőlem, elmenni lefeküdni, elköszönni a másiktól. Nem kell – és sokszor nem is lehet – azonnal elengedni dolgokat, mindent átbeszélni, van, amikor megbocsátani sem opció este tizenegy előtt, amikor is beájul az ember az ágyba, de ilyenkor fontos – és mindig szem előtt tartom ezt – elmondnai a másiknak, hogy “figyi, nem akarok sem tudok most veled tovább társalogni, vitázni, küzdeni, haragszom, de majd elmúlik, átdumáljuk, adni fogunk egymadnak lehetőséget a higgadt beszélgetésre, mert elveszíteni semmiképp nem szeretnélek.”

13. “Nem értek egyet veled, de nem kell mindig egyetérteni, akkor is szeretlek.”
Oh, van egy csomó barátom és családtagom, akinek különböző véleményeivel, nézeteivel, életmódbeli választásával nem értek egyet, van, hogy olykor vitába is lendülünk talán picit, de van egy pont, ahol tudatom, hogy ne érezze, azt, hogy mindenképp egyet kell értenünk mindenben ahhoz, hogy tisztelni, szeretni tudjam őt, annak aki és ami. Ez a fajta hozzáállás azért elég jól megmutatja a különbséget aközött, hogy milyen vitázási mód az, ami gyarapítja az emberi kapcsolataidat és melyik az amelyik ront rajta. Aztán az sem mellékes, ha a másik nem fogadja el, érti meg, hogy hát ja, nem kell tényleg mindenben egyetérteni és ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig de úgy kell látnod, ahogyan ő, akkor tudnod kell, hogy valójában nincs miről beszélnetek. Persze vannak olyan mély nézetek, elvek, indíttatások és világszemléletek, amelyek nem lehetnek totálisan eltérőek két ember között, de azt gondolom, ilyen emberek nem is állnak le beszélgetni vagy kapcsolatot fenntartani egymással, mélyebb szinten semmiképpen nem.

14. “Tévedni, hibázni teljesen oké.”
Van, hogy egy csomó időt eltöltünk azzal, hogy kimagyarázzuk a másikat saját rossz döntései alól, mintegy felmentve őt, megkönyítve a terhet, amit esetleg cipel, mert kedveljük, szeretjük. Azt mondjuk, hogy “akkor nem tudtál jobbat” vagy azt, hogy “megtettél mindent, amit akkor jónak gondoltál” esetleg azt, hogy “ember vagy te is”. Ezek mind igaz dolgok lehetnek, de sokszor ezek a mondatok – ha sokat ismételgetjük őket -, egyfajta felmentést adnak, tényleg és valósan, elvonják a figyelmünket, rálegyintést eredményeznek, és ezzel azt is, hogy megismételt hibák csapdájába ehetünk. Sokkal eredményesebb olykor azt mondani, hogy mindannyian követünk el hibát, “mindannyian tévedünk, ez teljesen oké, mit szándékozol tenni, hogy kijavítsd amit kell és hogy többé ne kövesd el ugyanazokat a hibákat, tévedéseket?”

15. “Szeretlek, de olyan segítségre van szükséged, amit én nem tudok megadni neked.”
Mindannyian meg akarjuk menteni szeretteinket, ha azok elakadnak helyzetekben, élet adta tragédiákban, betegségekben, netán függőségekben, depresszióban, evési zavarokban stb, de van, hogy egyszerűen lehetetlen, hogy mi segítsünk a másiknak. Amikor azt mondjuk valakinek, hogy mi nem tudunk segíteni neki – és főleg indikáljuk, megmutatjuk, ki teheti ezt meg, nem kooktatva sem fölényesen -, nem azt jeletni, hogy feladjuk őket, hanem azt, hogy a legjobb segítséget akarjuk számukra, amiről tudjuk, hogy nem mi vagyunk. Amikor azt mondjuk – és meg is tesszük – , hogy ott leszünk, tamogatjuk, hogy a megfelelő helyen keressen segítséget, van, hogy akkor segítünk a legjobban.

16. “Büszke vagyok rád.”
Ez a mondat sokszor pátyolgatólag hathat, anyáskodónak is, mégis a legegyszerűbb módja annak, hogy elismerésünkről biztosítsuk a másikat. Büszkének lenni valakire, egyenlő azzal, hogy elismerjük amit tett, aki ő és amit véghez vitt, illetve tudatjuk a másikkal egy egyszerű mondattal, hogy örülünk a sikereinek, látjuk mindazt amiért büszkeségünket kifejezzük és az ő oldalán állunk. Amikor őszintén szeretünk és tisztelünk valakit, akkor nem egy nagy varázslat mindez. Ugye?

17. “Nem számít kinek van igaza.”
Ez nehéz falat sok ember számára, akkor is, ha szeretet fűzi őt az emberhez, akivel épp vitában áll. Mindig lesz olyan téma ahol nézeteltérések, viták születnek, ahol igazságaink nem találkoznak. Rajtunk áll, hogy úgy döntünk a kapcsolatunk a másikkal, a figyelem rá és arra, hogy ő egy másik ember, akinek nem kell a mi nézőpontunk, elveink alapján létezni, (hisz akkor nem is ő lenne értékes számunkra, hanem önmagunk, amit benne felfedezni vélünk), fontosabb, mint az, hogy kinek volt igaza egy kérdésben, és kinek nem, főleg ha egoharc és büszkeség is közrejátszik a dologban. Mindenesetre érdemes jól döntenünk, tudnunk, hogy mikor fontosabb az, hogy igazunk van valamiben és mikor nem.

A pontokba szedett bölcseletek mellett pedig, így a végére eszembe jutott még az egyetlen legfontosabb dolog, amit megtanított az éle. Az igazság az, hogy az emberekkel kapcsolatban, akiket szeretünk nincs olyan, hogy túl késő – kivéve, ha a halál közbeszól, ezért persze ajánlatos nem hezitálni sokáig, évekig -, hogy modt már nem mondom el neki, minek, mert ha valami kimondatlan bennünk maradt az előbb vagy utóbb károkat okozhat, illetve nagy az esély arra, hogy bennünk megrekedt egy szó vagy több, ami fontos annyira , hogy soha ne felejtsük el, akkor a másikban is. Minden inkább azon múlik, mennyire vagyunk bátrak kimondani, amit ki kell, amit érzünk, gondolunk és mennyire tudjuk mi az, amit nem fontos kimondanunk, a másiknak sincs rá szüksége, mert ott van a szeretet, ami megmutat mindent.

Szeretettel:

Ildikó

Fotó: Pixabay jogtiszta képei közül

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..."

Véleményed, gondolatod van? Oszd meg bátran, szólj hozzá bátran a fentiekhez!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.